6.nap - Kirándulás Pag városába
2018. július 6.

Holnap a táborzáró estén játszik a horvát válogatott a foci vb negyeddöntőjében, így a mai nyelvi foglalkozáson a horvát válogatott szurkolói dalát tanultuk meg. Gugán tanár úrral először lefordítottuk a szövegét, majd leírtuk a füzetünkbe, majd pedig meghallgattuk dalt és próbálgattuk énekelni is. Zenei különdíjat valószínüleg nem fogunk kapni az előadásunkért, de lelkes szurkolásra számíthat tőlünk Horvátország válogatottja...

A hajnali vihar és eső után meglepő módon nem volt hidegebb a tenger, mint tegnap, így ma is kétszer strandolhattunk. Délután a táborvezető vizi csapatversenyt hirdetett, melyen két 8 fős csapattal indultunk. Mára a verseny első fordulója jutott: kanállal hordtuk a tengervizet egy pohárba, kakasviadalt tartottunk, és a partról kis labdával úszógumikba célba dobtunk. A vízhordás alatt mindenki feszülten koncentrált, a kakasviadalon derekasan helyt állt Armand-Donát és Dia-Dorina párosunk, míg a célbadobás a 16 próbálkozóból csak Timinek sikerült. Végeredményt még nem hirdettek, holnap folytatódnak a versenyek.

A marhapöri vacsora után busszal utaztunk Pag varosába. Itt először egy áruháznál álltunk meg, hogy vásárolhassunk chipset, csokit, kekszet, üditőt, majd az óvárosba sétáltunk, ahol kaptunk két óra szabadidőt. Sétálgattunk a medditárán hangulatú utcákon, rácsodálkoztunk a kirakodóvásár árubőségére, és megkötöttük a világ legjobb üzleteit ajándéktárgyakat vásárolva, melyeket boldogan mutattunk Ági néninek. Készültek a selfiek, fogyott a fagylalt, a fánk...